• Aurora

Könyvajánló egy kicsit másként


Hogyan lesz valaki Béta és elő olvasó, legalább is az én esetemben? Hát úgy, hogy az egyik legrégebbi és legjobb barátod rád ír, hogy írtam egy novellát, elolvasod? És én természetesen eszeveszettül bólogattam a telefonom képernyője előtt, hogy persze, ide vele. Így pedig elkezdődik egy folyamat, fejezetek jönnek, fejezetek mennek, átalakulnak, szereplők születnek meg, és utána, ha esetleg mégsem működnek, eltevődnek egy későbbi novellába. Végig menni külső szemlélőként egy regény megszületésén, egy olyan élmény, amit sosem, fogok megunni. A rengeteg munka, amit az írók belefektetnek abba, hogy a fejükben megszületett történet eljusson papírformáig, azt kell mondanom, le a kalappal mindegyikük előtt. Hullámvölgyek, mikor az éjszaka közepén tartod a lelket a másikban, hogy de igenis megéri megcsinálni, minden rendben lesz, gyerünk előre. Vagy megnyugtatni, hogy a szerkesztő a barátod, nem-nem, tessék letenni azt a virtuális péklapátot és végig gondolni, mit is javasolt. Meg kell mondanom megérte minden egyes percét, mert mikor látod, hogy megszületik a regény és ott van, az a végtelen öröm az alkotó arcán, hogy igen megcsináltam, és itt vannak előttem. És minden egyes példányra úgy tekint, mint a saját gyermekére (elvégre azok is), csak szorítani tudsz, hogy ténylegesen annyira szeressék ezt a kis csodát, mint amennyire megérdemli.


És hogy miért is volt ez a kis érzelmes bevezető? A következő könyvajánló, amit hoztam nektek, nem más mint S.A. Locryn legújabb regénye az Edinburgh Kék Fényei.


Fülszöveg:

Pokolian ​indul a nap, Davist ultimátum elé állítják. Már az ötödik mentőtisztet akarják a nyakába sózni. Neki, a veterán, Afganisztánt megjárt orvosnak! Méghogy ő kiállhatatlan?! Csak annyit akar, hogy mindenki hagyja békén.

Dennis sem vágyik ennél többre, mégis társak lesznek. Amikor beosztják Davis mellé, megfogadja, hogy nem hagyja magát még egyszer megfutamítani, hiszen eleget tűrt egész eddigi életében.

Rázósan indulnak a közös napok. Dennisnek nem csak a melóba kell visszaszoknia, de társa értelmezhetetlen viselkedését is kezelnie kell.

Sokáig azt hiszik, hogy ennél rosszabb nem is történhetett volna velük, de a végeláthatatlan műszakok és riasztások alatt egyre jobban megismerik egymást, rájönnek mi volt az, ami eddig hiányzott az életükből. Hogy ezt megtalálják, nem pusztán a környezetükkel, hanem saját érzéseikkel is meg kell küzdeniük.

Sejtelmük sincs, hogy eddigi megpróbáltatásaik pusztán bemelegítésül szolgáltak ahhoz, ami rájuk vár. Vajon képesek lesznek közös nevezőre jutni, vagy elkerülhetetlen, hogy Davis elveszítse a munkáját?


A történt:

Bevallom, mielőtt neki álltam volna Dennis és Davis történetének, volt bennem egy ici pici félsz. Még sosem olvastam ehhez hasonló témájú történetet. De úgy voltam vele, hogy lássuk, mi sül ki belőle. És nem csalódtam, szinte a főszereplők első találkozása után vitt magával a történet. Olvasni még még még. Dennis pont ugyanannyira teljes értékű férfi, mint Davis, nem is tudok rá másként gondolni.

Tehát adott két mentős, Davis Norfolk és Dennis Haugthtlington (itt nem egyszer kérdeztem rá, hogyan is olvasom ki ezt a vezetéknevet) akiket „legnagyobb örömükre” egymás mellé osztanak be. A kezdeti utálatból (imádtam, mikor egymás vérét szívták) szép lassan barátok lesznek, majd ez a barátság alakul át szerelemmé. Közben természetesen bepillantást nyerünk a mindennapjaikba, az esetekbe, az emberek életébe, akiket megmentenek, a mentőállomás mindennapjaiba, mindezt némi hatalmi harccal fűszerezve. Majd a könyv második felétől megismerhetjük Dennis és Davis családját (itt hozzá kell fűznöm egyikükét imádtam, a másikukét magam vertem volna meg) és múltját. Ugyan itt is jelen van továbbra is a mentős életforma, de sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szereplők magánélete. Tetszett ez az egyensúly, hogy megismerhetjük Dennist és Davist mint mentősöket, majd betekintést nyerünk a mindennapjaikba.


Szereplők:

Davis Norfolk: Hát szívem egyik csücske Davis. (már a kezdetektől Team Davis) Mindig morc, megközelíthetetlen, az élet viszontagságai által összetőrt és ezzel mind a mai napig küzd, hogy valami úton, módon összetartsa azt, ami megmaradt neki. Pont jókor sodorja a sors Dennist az útjába, mert pont egy hajszál választotta el a teljes összeomlástól. Szerintem Davis megy át a legnagyobb karakterfejlődésen, a történet során. A zárkózott, áthatolhatatlan falakat maga köré húzó katona, aki a végére mer nyitni egy új élet felé.

Dennis Haugthtlington: Szívem másik csücske Dennis. Akit nem egyszer, de nem is kétszer kínáltam volna meg egy kiadós anyai taslival. Az élet őt is megviselte, nem is kicsit, az élete utolsó pár évében végig ment a poklon is, hogy végre jól érezze magát a testében. De néha a reakciói, kiborítottak (erről mesélhetne az illetékes, milyen litániát írtam neki), persze igyekeztem megérteni a miérteket. Viszont gyakran iszonyat túlreagálta a dolgokat. A végére viszont Davis hathatós segítségével ő is sokat fejlődik, sokkal nyugodtabb lesz másokkal szemben.

Nat: Vagy másnéven Őrült Pink Lady. Dennis legjobb barátja lesz a történet során. Davissel pedig imádják egymást ugratni. Üdítő színfoltja a regénynek. Ő az a karakter, akinek a segítsége kell, mikor a főszereplők mélyponton vannak, megadja nekik a kezdő rúgást, hogy álljanak fel a padlóról.

Adrian: Davis egyetlen barátja és egyben katonatársa. Ő tartja egyben Davist azok után, ami Afganisztánban történt. Mindent megtenne a barátjáért. Mikor Davisnek szüksége van rá, bármikor kapható egy beszélgetésre, iszogatásra, de ha kell akár seggbe is rúgja Davist.

Toby: Na ő az az ember aki nagyon jó a szakmájában, ezt tudja is magáról és ezt minden lehetséges alkalommal az orrod alá dörgöli. Tehát nem puszipajtások Davissel és Dennissel. Még sem mondanám abszolút negatív karakternek. Sőt a végére egészen megkedveltem.


A végére pedig. Nem mondom, hogy ez lett a leg objektívebb könyvajánlóm. De nagyon szerettem volna, veletek megosztani a gondolataimat a történetről. Nekem ez a történet a kedvenceim közé nőtte ki magát. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy adjon egy esélyt ennek a két jómadárnak.

91 views2 comments